A TEREMTÉS (KB. 3000-BEN BLONEAD URALKODÁSA ELŐTT)

Az idők kezdetén nem volt határvonal a föld és a menny között. Mindent elnyelt egy hatalmas, kezdet és vég nélküli űr. Mikor az első két isten megérkezett a világba, megalkották a létezést. A tiszteletre méltó Leya fényt és reményt teremtett, és fáradhatatlanul küzdött, hogy megteremtse az életet. Bergelius viszont az üresség híve volt. Öntelten biztosította magának a hatalmat, és azt senkivel nem volt hajlandó megosztani. Leya és Bergelius ellentéte addig növekedett, míg egy napon háborúba torkolott. Leya elbukott, és Bergelius fogságába esett.

Bergelius teremtett egy sötét és rejtélyes helyet – ahol a hideg és az árnyak uralkodtak. Bár Leyat bebörtönözték, de a reményt nem tudták elvenni tőle, szembenézett ellenfele teremtésével. Saját hatalmával teremtett átjárót a menny és a pokol között. Később ezt a jelenséget átnevezték napnak és éjjelnek. Ugyanebben az időben Leya megteremtette az élet alapelemeit is: a földet, a vizet, a levegőt, és a tüzet.

A világot kontinensekkel tette változatosabbá, növényeket és állatokat hozott létre. Az egyik kontinens neve Andaron lett – mai nevén Ibéria -, melynek őslakosai a Mu-k. A kontinensek védelmére nyolc védelmező istent küldött.

Bergelius nem vette észre Leya tevékenységét, csak miután azzal elkészült. Nagyon feldühödött figyelmetlensége miatt, Parakeliust, leghűségesebb szolgáját utasította arra, hogy pusztítsa el Leya teremtését. Parakelius és követői azonnal megindultak e teremtett világ felé. A pusztítás és a félelem terjengett a kontinenseken. Parakelius megtévesztéssel rávette a Mu-t, hogy csatlakozzon az árnyak urához. Andaronban a békét felváltotta a háború.

A nyolc védelmező isten hatalmas áradatot zúdított a kontinensre, hogy megsemmisítse a gonosz erőket, és így megmentse Andaront a végső pusztulástól. A vízáradat majdnem minden életet elpusztított Ibériában. Azok a kevesek, akik túlélték, Britron szigetére menekültek, Ibéria nyugati partjainál.

A gonosz erőinek befolyása továbbra is megmaradt: az elszigeteltség miatt vadakká váltak. Parakelius kihasználta ezt, és a britroni túlélőket mind szörnyekké változtatta. Ezekből a szörnyekből lett később a rahu törzs.

Bejelentkezés Már regisztrált?
Regisztráció Nincs még számlád?

A belépéssel elfogadom a feltételeket

Egyszerű regisztráció, és ingyenes.

Kérlek add meg az email címedet és a jelszót!

Jelszó követelmény: 10-18 karakterből kell állnia, beleértve legalább egy nagy- és kisbetűt és egy számot. Speciális karakterek nem használhatóak.


Felhasználási feltételek és Adatvédelmi irányelvek elfogadása a játékban.